Tisztelt Látogató!
"Orvosi magánpraxis folytatásának gyakorlata meglepő módon betegeim ötlete
volt. Az ő unszolásukra kezdtem magánrendelést 1992-ben.
Az Amerikai Egyesült Államokban töltött tanulmányúton láttam azt a modellt,
mely szerint több orvos közösen működtet egy irodaház jellegű
épületet, ahol együtt tartanak fenn rendelőket, diagnosztikus egységeket.
Hazai modellt is találtam, hiszen akkor városunkban már működött egy
magánklinika. Tulajdonosa is bátorított.
Ezek után 1996-ban Lőrincz Ferenc Ybl díjas építész tervei alapján
nekifogtunk az építésnek, és 1998. május 1-én megnyitottuk a házat.
Az azóta eltelt időben változó személyi, és folyamatosan bővülő
technikai háttérrel működünk. Csak párat emelnék ki a legutóbbi fejlesztések közül:
ultrahang diagnosztika, terheléses EKG rendszer."
A jövőre nézve: ".mindjárt jó idején kell valamit próbálni, mert ha akkor
nem, azután késő ..." Pápai Páriz Ferenc (1649-1716)
A klinika koordinátora Rucz Károly dr.
Labor árak » |